Vakfolt

Vakfolt - szabályos gömbhéj alakban elhelyezkedő terület a Karlynok csillagrendszere körül. Ennek a területnek a különlegessége, hogy semmiféle kommunikáció nem érkezett még vissza a vakfolton belülről a Kahlindonra. Hosszú éveken keresztül azt gondolták, hogy egyszerűen a távolság akkora, hogy emiatt megszűnik a kommunikáció. A Kék Levél kilövése előtt 14 évvel érkezett az első jel a szülőbolygóra a Vakfolton kívülről, ez volt az első űrszonda, mely elérte a Vakfolt túlsó határát (NE 1360). A jelenséget a mai napig nem sikerült megmagyarázniuk a tudósoknak.

Jos csipogást hallott. A távolból jött a hang. Gondolataiban épp egy mezőn járt. Újabb csipogás. Ismerős volt neki ez a hang, de nem tudta, hogy honnan. Körbenézett. Egy emelkedőn állt, körben mindent zöld fű borított. Domb domb után, ameddig a szem ellát. Honnan jött vajon ez az ismerős csipogás? Fülelni kezdett. A hang megint megismétlődött. Jos kinyitotta a szemét. A kabinjában feküdt a földön, összekuporodva. "Igen!" - mondta szinte rutinszerűen. "Végre, Jos, már azt hittük valami bajod esett!" - hallotta Takh ismerős hangját - "Elérkeztünk az utolsó kommunikációs pontra, gyere fel a hídra, kérlek!" - majd egy rövid pittyenés jelezte, hogy a belső kommunikációs csatorna bezárult. Tehát álmodta.. Felkelt, összeszedte magát, arcának széléről letörölte saját nyálát, majd elindult, hogy megmosakodjon. "Az utolsó kommunikációs pont.." - gondolta magában - ez az utolsó lehetőség, hogy élő képben beszélhessen a szülőbolygóval. Innentől kezdve egy jódarabig nem tudnak majd üzenetet küldeni. Ennek okát ők maguk sem tudták. Már régesrég kitalálták a szubtér kommunikációt, aminek jóval nagyobbak voltak a határai.. De az összes eddigi hajó, melyet erre küldtek ennél a pontnál távolabbról nem küldött automata kommunikációs üzeneteket.
Jos hamar elkészült, kilépett kabinjából, majd a hídra sietett. A hídra érve Takh és Aekh biccentéssel üdvözölte. A többiek úgy tűnik most a kabinjukban pihentek. 
"Elküldtem őket lazítani" - mondta Takh szinte megválaszolva kimondatlan kérdését. 
A képernyő jobb felén már ott állt a Makh hegyi űrkikötő vezetősége. 
- Üdvözletem, Jos, elnézést, hogy felébresztettük.
- Semmi probléma Rurn, ez az utolsó lehetőségünk egy jó ideig kommunikálni, örülök, hogy láthatlak. Hosszú út áll még előttünk.
- Így van, Jos, mi is örülünk. Két hét múlva remélem újra egy darabban lesztek, mikor újra jelentkeztek! - mondta viccesen.
- Én is remélem!
- Azt hiszem mi már mindent megbeszéltünk Aekh-kel, jó szerencsét, és kitartást!
- Köszönöm! Jó szerencsét!
A kommunikációs csatorna bezárult, a csoport helyén most újra a csillagokat lehetett látni.
Jos beleborzongott, hogy két hétig be lesz zárva egy dobozba, teljesen elzárva a külvilágtól. Beült székébe, és szemeivel végigfutotta a képernyőn megjelenő adatokat. Reménykedni kezdett, hogy mikor beérnek a vakfoltba, csak kommunikációs nehézségeik lesznek.. Még senki nem küldött vissza adatot a vakfolton belülről, csak a szerencséjükben bízhatott.
- Megszakadt a kommunikáció. - jelentette Aekh - Mintha valaki kihúzta volna a csatlakozókat..
- Rendben. - Jelezte némi hidegséggel Jos, hogy megértette.
Pár pillanat múlva a képernyő nagy részéről eltűnt az összes adat. Csak a belső mérések adatai maradtak a kijelzőn..

Félelem

Félők - Jól ismert betegség a Karlynok közt. A beteg képzeletében ismétlődően vad dolgok, veszélyek jelennek meg, melyek veszélyeztetik az ő életüket. Néhány esetben a páciensek humanoid támadókról számolnak be, melyek többnyire nem Karlynok. Ez az egyetlen regisztrált betegség, melyről a mai napig nem tudják a tudósok, hogy milyen úton terjed. A tudományosan meg nem erősített szóbeszéd szerint telepátia útján, de eddig semmilyen bizonyítékot nem találtak, ami ezt alátámasztaná. Az összes esetben, ha egy Karlynról kiderül, hogy Félelembetegségeben szenved,  azonnal elzárják őket, mert legtöbbjük kárt okoz társaiban, és már 2 feljegyzett esetben is követtek el gyilkosságot betegek.

Ahogy a bolygó gravitációs mezejét elhagyták, Josnak volt ideje egy pillantást vetnie a kijelző bal alsó sarkában elhelyezkedő képre, mely a saját szülőbolygóját mutatta. A kék-zöld gömb most egy kicsit másnak tűnt, mint ahogy a régebbi felvételeken kinézett. Lehet csak azért, mert ez volt az első hosszútávú űrutazása - gondolta. Ahogy körbenézett, látta a  hajó Másodjának és Harmadjának arcait. Mindketten a kijelzőt bámulták, figyelték a számításokat és a hajó visszajelzéseit. Nem tűntek annyira izgatottnak, mint ahogy Jos érezte magát, de úgy gondolta, hogy egyszerűen csak túl elfoglaltak lehetnek a munkájukkal.
Fél óra utazás után végre úgy érezte, hogy egy picit lazíthat. Egész idő alatt mindösszesen 2 figyelmeztetést látott a kijelzőn, mindkettő egy-egy eszköz működési hőmérsékletéről panaszkodott, de semmi komoly. Végre volt egy kis ideje jobban megfigyelni a kijelzőn a szövegek mögött elterülő csillagokat - gyönyörűnek érezte őket. Két perccel ezelőtt már olyan távol volt otthonától, mint még azelőtt sohasem.
- Ugrási távolságban vagyunk, - mondta Takh - elkezdhetnénk az ugrást, Első!
- Hajtsd végre akkor! - mondta Jos.
Takh megérintett egy pár pontot a képernyőn - Megkezdtük az úszást. - Jelentette be.
Jos boldog volt, hogy Takh lett a hajó Harmadikja. Hosszú évek óta ismerték egymást, és úgy érezte hogy ő áll a legközelebb hozzá. Jos felállt üléséből, majd kimért léptekkel megindult az ajtó felé. - Rád hagyom a hidat, Második! - majd kilépett az ajtón a folyosóra. Amint elhagyta a hidat, enyhe reszketés fogta el. Gyorsan megindult kabinja felé, kinyitotta az ajtót, majd amint beért, megérintette az ajtó mellett található érzékelőt, mire az ajtó azonnal becsukódott. Nekidőlt az ajtóval szemben levő falnak. Hirtelen agyát elöntötte egy érzés, és egy gondolat. Egy furcsa kinézetű szerzet képe jelent meg előtte. Ahogy látta közeledni, furcsa, hangos és ijesztő hangot hallott az irányából. A lény majdnem elérte őt, mire Jos öntudatlanul rántotta fel karjait a feje fölé...

Kilövés

Amakyr - a Kahlindon bolygó körül keringő holdak egyike. A holdra az NE szerinti VI. században kezdtek el betelepülni a Karlynok. Légköre, és a tavai körül elterülő oázisai teszik lakhatóvá. Élővilága megközelítőleg félmilliós lakosságot lát el élelemmel. Legutolsó számítások szerint a jelenlegi populáció meghaladja a 14 milliót, ami miatt a hold gyakori ellátmányra szorul az anyabolygótól. A legtöbb embert a környezet különlegessége vonzza ide, annak ellenére, hogy minden sokkal drágább, és az élet itt sokkal nehezebb.

Egy újabb hűvös este - gondolta magában. Úgy érezte, hogy ez az éjszaka valamiért nagyon különleges - talán a hegyvonulat túloldaláról átsejlő villámok, és a közelgő vihar éreztette így vele. Villanások fényei tükröződtek a Makhli hegység fölött elterülő felhőkön, ahogy sétált hazafele szeretett feleségéhez.
Egy kisebb ívű kanyar és egy bucka után vibráló fényeket pillantott meg a közeli űrkikötő felől, ami a Makh lábánál terült el. Ez biztos egy újabb 80 napos ellátmány lesz az Amakyr-ra. Rögtön el is merült gondolataiba. Sosem értette azokat az embereket akik azon a kis poros, piszkos és túlzsúfolt holdon akartak élni. Úgy gondolta Ő sosem tudna másik helyen élni, pláne nem egy másik bolygón vagy holdon.
Tovább folytatva útját zúgó hangot hallott a kikötő felől, melyet a hegyekről visszaverődő visszhangok tovább erősítették. Újabb pillantást vetett az űrkikötőre. Mintha a vibráló fények valami izgalomba jöttek volna, sokkal intenzívebben ragyogtak mint pár momentummal azelőtt. Megállt egy pillanatra, és bámulni kezdett. Tetszett neki a sok kis apró fény játéka - olyasmi, mint amikor a csillagok ragyognak és remegnek a forró éjszakán. Folytatva útját hazafele azt kezdte el számolgatni, hogy mennyi ember lehet a kikötőben most.. A fénypöttyök alapján a fél város ott lehet.. Ah - hessegette el gondolatait, sosem szerette a tömeget. Amíg azon agyalt, hogy mennyire nem szereti az űrhajózás körüli felhajtást, a zúgó hang felerősödött. Egy furcsa, ámbár már ismerős hang hallatszott - a hajó motorjait beindították. Pár lépéssel később az út balra kanyarodott, innentől kezdve nem látta tovább az űrkikötőt. Nagyon fáradt volt a munka után, gondolatai visszatértek az alap gondolataihoz. "Hazaút" - "tömegek" - "kedvesem" - "ellátóhajó" - "Amakyr.."
A hajó motorjai teljesen beindultak és még hallotta a földtől elemelkedő hajó hangját.  A fák kék levelei közt még látta a hajó lila fénypontját egy pár pillanatra, ahogy az útnak indult a világűr felé.
"Még egy ellátóhajó.." - gondolta végül, majd ráfordult az útra, melynek végén saját otthona várta.

Tévedett. Nem figyelt a hírekre mostanában - de az is lehet, hogy egyszerűen csak kiment a fejéből - ez volt az első Karlyn vezette bolygóközi űrhajó, melynek végállomása nem az Amakyr, hanem a legközelebbi csillagrendszer, a Gakhilon D.